Rólam és a blogról


Rólam:

Már egészen kicsi korom óta érdeklődöm a virtuális játékok iránt, ami elsősorban talán annak köszönhető, hogy kismilliószor láttam ilyenekkel játszani a tesómat és néha napján előfordult, hogy engem is bevont ebbe a világba. A másik oka, hogy az ember rengeteg, mások képzelete által létrejött világokat fedezhet fel és hódíthat meg, miközben izgalmasabbnál izgalmasabb kalandokat élhet át. Olyan világokba is belecsöppenhetünk, ami vagy már, vagy még nem létezik (mert lássuk be, a poszt apokaliptikus jövő még közel sincs kizárva). 


Blogról:

Régóta szerettem volna egy olyan blogot csinálni, ami játékokkal foglalkozik, de csak most jutottam el idáig. Akik valamelyik másik blogomról jöttek át, azok most biztos azt gondolják, hogy mi a francnak csináltam még egy blogot, ha a már eddig meglévőket sem frissítem rendesen? Jogos és nagyon jó kérdés, már én is számtalanszor feltettem magamnak és a válasz mindig ugyanaz volt: Mert sok mindent szeretek, sok mindennel szeretnék/szeretek foglalkozni és óriási h*lyeség lenne mindet egy blogba tömöríteni. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése