2016. március 7., hétfő

Kritika: Metin 2


A Metin 2-t nem igazán kell bemutatni senkinek, ezért nem írok ismertetőt. Ha valaki mégsem ismerné, van egy mondás: a Google  jó barátod. 


Emlékszem, mikor a tesómék próbáltak rávenni arra, hogy én is játsszak ezzel a játékkal, de mivel akkor még nem nagyon értettem a virtuális világhoz, ezért visszautasítottam azzal, hogy nem tetszik a játék, holott valójában nagyon is elnyerte a tetszésemet, csak egyszerűen féltem. Ráadásul bizonyos személyes okok miatt nem is akartam velük játszani, se az "ismerősük" lenni a Metin közösségben. Na de nem is ez a lényeg. Noha elsőre tetszett, azóta rengeteget változott róla a véleményem. Nem azt mondom, hogy feltétlenül rossz játék, hisz néha még mindig kedvet kapok hozzá, de ha valaki akció dús MMO játékra vágyik, az ne a Metin-t válassza. 

Fájdalmasan kevés a küldetés, a hatodik-hetedik szinttől már jóformán csak vadászattal lehet elérni a szintlépést, amit hamar megun az ember, hisz szinte ugyanazokra az ellenfelekre lehet vadászni, emiatt pedig hamar ellaposodik a játék. A hangulat eleinte jól visszaadja a Közép-Kelet hangulatát, de mivel folyamatosan ugyanaz a zene megy, ezért ez is hamar lapossá válik. Tök mindegy, hogy az ember harcol, sétál, fut, ugyanaz a zene megy újra és újra és az sem igazán segít, hogy át lehet állítani. Mert épp ez a gond, hogy manuálisan kell váltani, ahelyett, hogy magától váltana a helyzethez megfelelően. Grafikailag nem olyan vészes, a játék szerencséjére láttam már sokkal rosszabbat is...

Azonban van valami, ami iszonyúan felhúzott, mikor december elején, hosszú idő után ismét belevetettem magam a Metin világába. Ez nem volt más, mint az új karakter behozása, amivel nem is lenne baj, HA NEM EGY KIB*SZ*TT VÉRFARKAS LENNE! Lehet, hogy sokaknak tetszik, de számomra már nagyon lejárt lemez ez a vérfarkasosdi. Arról ne is beszéljünk, hogy a vérfarkas eleve a világba sem illik bele, nem hogy az eddig lévő karakterek mellé. Most gondoljunk bele: Korábban voltak a Harcosok, Nindzsák, Sámánok és Surák. Ők harcoltak a Metin kövek (és azok hatása) ellen, ez így szép és jó volt, erre meg behoztak egy olyan közhelyes lényt, mint a vérfarkas. Komolyan?! A következő mi lesz? Egy vámpír?


Ezeket leszámítva tényleg nem egy rossz játék. Kezdő MMO játékosoknak nem rossz, a lassabb, egyszerűbb játék menet kedvelőinek pedig tökéletes.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése